Меня зовут Сергей
Nem tudom hol kezdjem,
Bár lehet nem is az a lényeg,
Hanem hogy tegyem-e?
Annó esküt tettem magamnak,
Úgy ígértem megtartom, mégha meg is fognak.
Hiába szorít a kötél, nem adom azt fel
Mit eszem megkötött lényemmel.
Akkor, azon a forró éjszakán,
Mikor még huzatot sem kért az ágy.
De a szellő mégis huzatot hozott,
Így mit volt hát tenni? Elfogadtam az ajánlatot!
S megtárgyaltam életem,
De túl előre ígértem.
Fel, fel kavarog a szilánkos emlék,
Arcod is feldereng olyankor, pont felém…
Feléd int mosolyod, szemednek csillaga,
De nem mehetek, hisz tagadásban élek,
Csak ugyan tudnám minek teszem ezt?
Tagadok én mindent: jót és szépet,
De rosszal és sötéttel is így teszek…
Tagadom én az egész életem, mit megéltem.
Mindenkinek azt feleltem nem ismerlek,
Csak hogy tudják nem sebzel engem,
Azzal, hogy nem vagy itt, velem.
Pedig ha tudnák! Tudnák mit érzek…
Lelkemben ugyanis űr tátong,
S neked kéne összefognod,
De nem teszed, ugyan miért nem?
Tudom, hiszen elmentél,
Bizony, így egyszerűbb is lett minden,
De nem nekem, hanem neked.
Nekem bizony fáj tőle szívem.
És mindig rá kell eszmélnem,
Nem vagy más már mint.
Egy töredékes emlékem,
Mit a szél keltette hűs huzat,
Újra is újra elém tapaszt.
De miért nem lelkemre tesz valamit?
Valamit mi enyhíti a terjengő kínt,
Mert tudod én szeretlek.
És érted szenvedek.
Bernáth Anna Hanna