Régen volt már igaz?
Mikor utoljára tollat vettél a kezedbe.
Mert 1 évvel ezelőtt még ez volt a vígasz,
ami annyira belemászott a fejedbe.
Mintha túlságosan is elfoglalt lennél. – Szólalt meg a toll.
Mintha egy teljesen másik világban élnél, de vajon hol?
Mostmár csak ő van.
Hónapok óta így van.
Hányszor rogytál már a térdeidre,
a szomorúság és a halál kebleire?
Ahogy sírva rogytál a földre
úgy vártál a halálra megtörve.
Közben rólam megfeletkeztél.
Teljesen elfelejtettél.
Hányszor voltam ott neked éjszakákon, amikor már nem tudtál másra gondolni az
éjszakádon?
Hányszor penderítettem ki a kést a kezedből, amikor kiűztem a rossz gondolatokat a
fejedből.
Most végre újra itt vagy, írsz nekem
Írunk együtt, ahogy én is, te is velem
Mi vagyok én csupán? Egy darab papír meg egy toll.
De a velem írt papírokra sokkal nagyobb fájdalom hull.
Mint reád.
(Anonim szerző)